Nem tudom, hogy mi is történhetett igazából. Amikor azt mondta, hogy Ő egy másik nővel is van..valami elborult bennem. A világ hatalmas tere egyetlen egy pontba sűrűsödött, és megfojtott egyszerűen. Úgy éreztem, ha neki szabad, akkor én majd beszélgethetek más férfiakkal. De mire..addigra már halottak voltak. Remegve álltam a történtek felett. Olyanok haltak meg, akik nekem fontosak voltak. Olyanok, akiket szerettem, és tiszteltem azért, hogy olyanok amilyenek. Felakartam őket támasztani, de a képességeim csődöt mondtak. Nem értem miért? Miért kellett meghalniuk, s ki ölhette meg őket? Ő azt mondta, nem tudja. De én valahol legbelül sejtem, valahol tudom. Félek attól, hogy igazam lesz, félek attól, hogy ő ölte meg őket. S mikor rá kérdeztem, csak a fürdővizét kérte, illetve ételét. Átnézett rajtam, mintha én lennék az a szolga, aki árt neki. Valóban ártanék? Valóban ezt tenném? Nem lát engem, nem lát már engem..igaz? Én vagyok az, aki nem áll mellette..azt hittem, hogy mellém áll egy ilyen nagy veszteség után, de nem tette. Csak edzett tovább, nekem pedig elegem lett belőle. Kiborultam, amiért nem állt mellém..amiért nem védett meg a fájdalomtól. Végig hasított a szívemen a tudat, hogy tényleg egyedül maradtam. Eddig mindig érezhettem Viclyn védő karját, de most nem így volt. Még csak rám sem pillantott akkor, nem számítottam. Se a barátaim, sem pedig Ő. Bizonytalanodik a világ, de egy személy még itt van mellettem alig pár méterre. Sosem értettem meg, hogy miért áll ki mellettem, de megszeretném köszönni neki valamivel..hiszen sosem érdemeltem meg. Amenia-sama olyan különleges nő, mindig kedves velem, és mindig megakar védeni. Bár Ő nélküle minden olyan más, Amenia-sama képes lehet jobb kedvre téríteni.
Eszembe jutnak a régi emlékek, a jelen súlyai. Egyáltalán nem lehetek biztos a holnapban. Nem tudhatom, hogy mi is lesz. Szeretném azt írni, hogy alhatok Viclynnél, hogy ő majd megvéd a veszteség általi fájdalomtól, de nem teszi. Ő egy másik nőhöz megy egy Kardért. Egy kardért, ami talán sokkal többet jelent neki annál, mint amit ketten megéltünk már. Én mindig próbáltam mellé állni, megtenni mindent..de ő most ezt nem tette meg és ez fáj. Nem akarom elhinni, menekülni akarok. Nem akarom, hogy az derüljön ki, másoknak van igazuk. Nem szabadna ezt mondanom..de mi van, ha ..ha ő tényleg nem szeret engem igazából, csak megtűrt? Mit fogok kezdeni azzal az érzéssel, ha ezt megtudom? De nem, nem lehet igaz. Nekem bíznom kell benne..Bízni, de mégis hogyan? Hogyan azok után, hogy azért a bűvös kardért meddig el ment volna. A gondolatok gonosz kétségbeesést idéznek elő bennem. Jobb lesz, ha nem megyek így társaságba néhány hétig, itthon mindent elronthatok. Remélem Amenia-sama megbocsátja majd, hogy nem tudok mosolyogni. Egyszerűen nem megy..de legalább azt hiszem főzni még mindig nem felejtettem el. Majd csinálok neki valami finomat az egyik könyvből, csak találjam meg a könyvespolcomon.
Illiame
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése